Saját készítői szégyellik az Internet Explorert


-A A+

Az Internet Explorer fejlesztői pénteken a Reddit egyik fórumán válaszoltak az olvasói kérdésekre. Eszerint azon gondolkoznak, hogy új nevet adnak a böngészőnek – írja az index.hu.

A visszajelzések alapján hiába sikerült minden korábbi változatnál jobbra az Internet Explorer 11, a szoftver megítélésén sokat rontanak a korábbi, hibáktól hemzsegő kiadások – elsősorban a 6-os verziószámú böngésző.

Az egyik érdeklődő felvetette, hogy talán logikus lépés lenne szakítani az Internet Explorer névvel. Erre az a válasz érkezett, hogy épp mostanában folyt egy szenvedélyes vita erről, és nincs kizárva a névváltás lehetősége. Több konkrétumot nem mondtak, csak egy „ki tudja, mit hoz a jövő” félmondattal intézték el a dolgot. Ilyenkor ez az elvárható sablonválasz: egy nyilvános bejelentést a Microsoft nem a Redditen fog megejteni.

Az Internet Explorer részesedése a böngészőpiacon évek óta folyamatosan csökken, leszámítva az elmúlt egy-két év erősödését. 2005-ben még a böngészőpiac 89 százalékát uralták, míg mostanra ez az érték 58 százalékra csökkent. A Microsoft előnye még így is jelentős: a Net Applications adatai szerint még mindig háromszor annyian használják az Explorert, mint az ezüstérmes Google Chrome-ot.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X