Már most sorban állnak az iPhone 6-ért


-A A+

Négy nap van még az Apple szeptemberi 9-i, nagyszabású médiarendezvényéig, amelyen bemutatkoznak a vállalat új eszközei. Az iPhone 6-ra rengetegen várnak már, így talán nem is olyan meglepő, hogy az Apple New York-i boltja előtt már egyre nő a sorban állók, egészen pontosan táborozók száma – írja a pcworld.hu.

Egyelőre nem tudni, hogy bő egy héttel a bemutató után melyik készülékek lesznek kaphatóak. A pletykák szerint csak a 4,7 hüvelykes iPhone 6, ugyanis az 5,5 hüvelykes phablet és az iWatch csak 2015 elején futhat be. 

A bolt előtt táborozók minden évben egyre nagyobb figyelmet generálnak az imádott gyártójuk számára. Idén természetesen ismét rekordot döntenek, ugyanis Brian Ceballo és Joseph Cruz már augusztus 31-én a bolt elé telepedett, tehát ha a megjelenés dátuma valóban szeptember 19., akkor 19 napot ülnek ott. Jó hír, hogy az eddig kiszivárgott információk alapján a legtöbb országban egyszerre lesz elérhető a készülék, így Magyarország is az elsők között kaphat belőle.

FRISSÍTÉS: Az imagazin.hu szerint Az igazság az, hogy ezek az emberek nem iPhone-ért állnak sorba, hanem egy kis ingyenreklámot szeretnének azoknak a cégeknek akik felbérelték őket. Ha végignézzük a CNBC videóját, akkor megtudhatjuk belőle, hogy a New York-i Apple store előtt, fizetett emberkék táboroznak. Ők maguk is bevallják, hogy pusztán az ingyen marketinget szeretnék kihasználni, azzal, hogy hetekkel a termékrajt előtt letáboroznak az Apple Store előtt.

https://www.youtube.com/watch?v=POzzTX_ZwnA








EZT OLVASTA MÁR?

X