Álleszbikus román nők kötnek álházasságot Nagy-Britanniában


-A A+

Egy románokból álló bűnszervezetet fülelt le a BBC One angol televízió Inside Out London című műsora.

A kér férfi – a riportban Peter és Ricardo – által vezetett banda álházasságokat szervez a szigetországban maradni óhajtó illegális bevándorló homoszexuálisoknak. Angliában ez év márciusától kelhetnek egybe az azonos neműek.

A BBC riporternője illegális bevándorlóként kereste fel a bűnszövetkezetet és kérte segítségüket, rögtön két román – Nagy-Britanniában letelepedett – arajelöltet is bemutattak neki. Mindkét hölgy hangsúlyozta, hogy nem leszbikus, de pénzért nőhöz is szívesen feleségül mennek.

Az egyik román lány, Alexandra azzal dicsekedett, hogy már hat álházasságban vett részt, és tudja hogyan kell becsapni a bevándorlási hivatal dolgozóit. „Azt kell állítanunk, hogy együtt lakunk, ami persze nem történik meg, de ezt fogjuk mondani” – avatta be az első lépésekbe a riporternőt Alexandra.

A házasodni vágyó illegális bevándorlónak 10 ezer fontot kell fizetnie a bandának, extra szolgáltatásként egy „romantikus” fotózást is kap, amely bizonyítékként szolgál majd a házassági kérelemnél.

A banda egyik feje, Ricardo megnyugtatta a riporternőt, hogy eddig még nem volt problémájuk sem rendőrökkel, sem a bevándorlási hivatallal. Elmondása szerint egyszerűbb álházasságokat szervezi azonos neműeknek, mint heteroszexuális pároknak. „Azt mondod, hogy homoszexuális vagy és nem is kérdeznek tőled semmi mást” – magyarázta.

James Brokenshire bevándorlásért is felelős angol védelmi miniszter nyugtalanítónak nevezte a BBC riportját, és nyomozást rendelt el az ügyben.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X