Rekord méretű öltönyt varrt a legrégibb szlovák textilvállalat


-A A+

Bemutatta a világon eddig készült állítólag legnagyobb öltönyt annak készítője, a piacvezető szlovák textilipari vállalat, az Ozeta. A csaknem nyolc méteres öltönyt, amelynek elkészítéséhez 43 méter anyagot és 88 kilométernyi cérnát használtak el, megalapításának 75. évfordulójára készítette el tapolcsányi konfekcióüzemében Szlovákia legrégebbi, máig működő textilipari vállalata. A hatalmas ruhadarab - amelynek zakózsebében akár egy felnőtt ember is elfér - kivitelezésén közreműködött húsz varrónő és szabó, elkészítése azonban így is több mint egy hónapot vett igénybe.

A klasszikus fekete öltönyt, amely a hazai piacon legkeresettebb öltöny szabásmintája alapján készült, Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színház régi, a Hviezdoslav téren lévő épülete előtt mutatták be a nyilvánosságnak, egy építkezési darura szerelt nagyméretű ruhaakasztóra erősítve.

A zenés műsorral egybekötött bemutatón a vállalat képviselői elmondták: a rekordméretű ruhadarab elkészítése „erkölcsi joga és kötelessége" volt kerek évfordulót ünneplő vállalatuknak. Rámutattak: hozzáférhető adatok szerint ennél nagyobb öltöny még nem készült a világon, és Szlovákiában nem is állnak rendelkezésre olyan gépek, amelyekkel ennél nagyobbat lehetne készíteni. Hozzátették: kezdeményezni fogják rekordjuk beírását a Guinness rekordok könyvébe is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X