Két év után került elő az apja által agyonvert kisfiú holtteste


-A A+

A hírtelevíziók szerint még az ügyészeket is megdöbbentette annak a dâmboviţai férfinak a bűntette, aki két évvel ezelőtt agyonverte a hatéves kisfiát, majd a holttestét a kert végében elásta.

A kisfiú földi maradványai most kerültek elő, a nyomravezető az áldozat 15 éves testvére volt. A kamasz elmenekült otthonról a családját terrorizáló apja miatt, és egy esztenánál húzódott meg. A rendőrök haza akarták vinni, ám a fiú ellenkezett, majd elmesélte nekik az okot: az apja egy brutális gyilkos.

Így derült ki, hogy két évvel ezelőtt a férfi agyonverte a kolindálásból hazatérő hatéves kisfiát, mert a gyerek nem akarta átadni az éneklésből szerzett pénzét. Az esetnek a Lunguleţu településen élő egész család – az anya és az áldozat hat testvére – is a szemtanúja volt. Egyikük sem mert megszólalni sem, mert a családfő mindannyiukat halállal fenyegette.

A férfi a kert végében elásta a holttestét, utóbb pedig az érdeklődő szomszédoknak azt mondta, hogy kisfiát állami gondozásba adta. Az ügyészek pénteken az áldozat bátyja által megjelölt helyen megtalálták a holttestet. A szembesítéskor a családfő azzal védekezett, hogy a fiú betegségben halt meg, és nem volt pénzük eltemetni.

Az ügyészek a szülőket őrizetbe vették, a hat kiskorú pedig állami gondozásba került.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X