X-Faktor: a nagyváradi és a négyfalui lány is bejutott a legjobb 12-be


-A A+

Két romániai magyar versenyző, a nagyváradi Tóth Andrea és a négyfalui Jakab-Péter Izabella is bekerült a legjobb tizenkettő közé, a X-Faktor jövő hét végén kezdődő élő show-jába – derült ki szombat este.

Andrea és Izabella az RTL Klub tehetségkutató műsorának lány kategóriájában lép fel. Mentoruknak, Szikora Róbertnek a volt megasztáros Puskás Péter segítségével kellett hat jelölt közül kiválasztania egy-egy produkciójuk alapján azt a hármat, akik az élő show-ba kerülnek.

A 15 éves Tóth Andit a "szíve csücskeként" mutatta be segédmentorának Szikora. A lány most stílust váltott, és rocker lady helyett ezúttal a líraibb oldalát mutatta meg Prince Purple Rain című dalával. Szikora ezt a hatást "féktelennek" nevezte. Tóth Andi produkciója itt tekinthető meg.

Jakab-Péter Izabellát azzal fogadta Szikora, hogy az idei mezőny az eddigi legerősebb volt, mégis továbbjuttatta a lányt. „Kétségtelen, döntőben a helye. Klassz volt, kimelegedtem" - értékelte Szikora, és Puskás Péter is "odavolt" a 21 éves Brassó megyei versenyzőért. A lány produkciója itt tekinthető meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X