Díszpolgárrá választották a kocsmárost egy moldvai faluban


-A A+

A helyi önkormányzat csaknem húsz tagja szavazott meg magának díszpolgári címet egy kelet-romániai községben, Erbiceniben, de nem feledkeztek meg a közösség más kiemelkedő személyiségeiről, így a pópáról és a kocsmárosról sem – számolt be pénteken az Adevărul című portál.

A lap szerint a magyarázat egyszerű: a díszpolgároknak nem kell fizetniük helyi adókat és illetékeket. A helyibéliek azt mondják, hogy a „díszpolgár-infláció” volt polgármesterük, Constantin Ivan idején indult el, aki azzal védekezik, hogy csak javaslatokat tett, de az önkormányzati testületben nincs szavazati joga, így a döntéseket nem ő hozta meg.

„Kinek adtunk volna díszpolgári címet? A csavargóknak?” – vágott vissza a volt elöljáró, amikor a riporterek arról kérdezték, mivel érdemelte ki az alpolgármester vagy a kocsmáros a megtiszteltetést. A prefektusi hivatal nem támadta meg a határozatot, tehát törvényes – zárta le a témát Ivan.

Az Adevărul megjegyzi, hogy a szegényes Erbiceni községnek harmadannyi díszpolgára van, mint Jászvásárnak, miközben lakossága a megyeszékhely népességének csupán hatvanad részét teszi ki.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X