Húsevő drog miatt amputálták egy magyar lány karját


-A A+

Különösen pusztító kábítószer miatt kellett amputálni egy lány karját az egyik dunántúli kórházban – írta a Blikk, amely húsevő drogként emlegeti a szert.

Nemrégiben egy nagyon veszélyes drog miatt került kórházba a Dunántúlon egy lány, akinek a kábítószer mellékhatásaként néhány nap alatt elhalt a karja, a bőre elfeketedett és üszkösödni kezdett, ezért csak az amputáció volt a megoldás – közölte a Blikk, amely nem tette közzé az áldozat nevét. A lap szerint a lánynak könyék fölött kellett levágni a karját.

A szer legismertebb fajtáját krokodilnak nevezik. Szeles Géza igaz­ságügyi orvos szakértő a Blikknek azt mondta, a drog egy heroinnál is erősebb dezomorfin-származék, és borzasztóan szennyezett anyag. A rémisztő elváltozásokért szerinte mégsem ez a származék, hanem a szerben lévő szennyező anyagok a felelősek.

Zacher Gábor toxikológus főorvos szerint a krokodilt különféle szerekkel elegyítik, például foszforral vagy sósavval. A szer pusztító mellékhatásaiért ezek felelősek. Hozzátette, akkor is előfordulhat, hogy a drogfogyasztónak amputálni kell a karját, ha a verőérbe fecskendezi az anyagot. Ez összehúzza az ereket, a végtagban szinte megszűnik a keringés, amelytől először sápadt lesz a bőr, később egyre lilább, majd elfeketedik.

Szeles Géza arról is beszélt a beszámoló szerint, hogy ez a drog nem elterjedt Magyarországon, üzletszerűen nem adják-veszik, így történhetett meg, hogy kórházakban még nem találkoztak fogyasztóval. Ennek ellenére be lehet szerezni az interneten, vagy akár Ukrajnából is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X