Az online terrorról Monica Lewinsky tudja, mi fán terem, harcol is ellene


-A A+

Az emberek online terrorizálásának beszűntetését nevezte hétfőn élete új küldetésének Monica Lewinsky, aki amiatt vált világszerte ismertté, mert 1995-ban, fehér házi gyakornokként intim viszonyt folytatott az akkori elnökkel, Bill Clintonnal.

Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és „értelmet adni a múltjának". Elmondta, hogy a Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok és létezett már az e-mail is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a „közösségi média" első pillanata és hogy ő volt az online zaklatások „nulladik páciense".

Kitért a fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves, és - mint mondta - „átlagon felül romantikus" volt. „Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben" - mondta Lewinsky, aki időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.

Monica Lewinskyt májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok. (A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit.)

„A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette" - írta a Vanity Fairben Monica Lewinsky.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X