Tömegesen ültek ikrek a kolozsvári dzsesszfesztivál koncertjein


-A A+

Kínos bakit követtek a Kolozsvári Nemzetközi Dzsesszfesztivál szervezői. A honlapjukra felkerült egy fotó, amelyen a Photoshoppal nézőket helyeztek el az üres székekbe, vélhetően azért, hogy nagyobbnak tűnjön a rendezvény hallgatósága.

A Diesel Events szervezet fesztivál megsokszorosított nézőiről posztolt kép a spi-oana.org blognak tűnt fel először, amely azzal viccelődött, hogy vagy felfedezték a klónozást Kolozsváron vagy csak ikerpárok mentek el az egyik koncertre. A képen egy-egy nézőt három különböző helyre is „beültettek” a képszerkesztők.

A lassan virálisan terjedő bakiról Mircea Buteanu, a fesztivál főszervezője nem mondott érdemlegeset. Szerinte csak valami tréfáról lehet szó. „Én azt hiszem, ez csak vicc. A képekkel nem mi foglalkoztunk. Az esemény fotósával még nem dolgoztunk együtt. Töröltük a képet a honlapról, amíg kiderítjük, hogy mi is történt valójában” – magyarázata Buteanu a ziardecluj.ro-nak.

Tény, hogy a baki máris mémeket ihletett:

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X