Otthagyta a Google-t az Android atyja


-A A+

Megerősítette a Google a korábban kiszivárgott értesüléseket, az Android atyjaként ismert Andy Rubin valóban elhagyja a céget. Az elismert vezető a jövőben egy startup-inkubátort vezet majd, ahol hardveres fejlesztésben utazó induló cégek lelhetnek támogatásra – írja a hwsw.hu.

Rubin már 2013-ban felállt az androidos részleg vezetői pozíciójából, az elmúlt másfél évben a Google robotikai erőfeszítéseit irányította, levezényelte több cég (köztük a Boston Dynamics) felvásárlását. A részleget a jövőben James Kuffner, a Google kutatási osztályának egyik vezetője veszi át, az Android pedig, ahogy eddig, marad Sundar Pichai alatt.

A Dangertől érkezett Andy Rubin 2003-ben (társ)alapította az Android Inc-et, a mobil operációs rendszert fejlesztő startupot a Google aztán 2006-ban vásárolta fel. A rendszer diadalmenete 2008 őszén kezdődött, ekkor vált a piacon elérhetővé az első androidos telefon, amelyet egyre sűrűbb ütemben követett a többi.

Belsős információk szerint Rubint már frusztrálta a nagyra nőtt divízió mindennapjainak menedzselése, amely a hosszútávú célok helyett a folyamatosan felmerülő apróbb problémákkal vonta el a figyelmét, ezért 2013-ban felállt ebből a pozícióból, az Android pedig bekerült a termékportfóliót szépen maga alá gyűjtő Sundar Pichai irányítása alá. A vizionáriusnak tartott Rubin érdeklődési körébe tartozik a robotika és az otthonautomatizáció, nem csoda, hogy az Android után a robotika irányába fordult, új projektje pedig szintén a hardverfejlesztést célozza.

A belsős informátorok szerint Andy Rubin vezetői stílusa alapvetően elütött a Google-féle elvektől, a kompromisszum- és konszenzuskeresés helyett szeretett egyedül döntéseket hozni, akár konfliktust is felvállalva a szervezeten belül. Az Android-divízió működése is ezt tükrözte, Rubin személyes döntései jelölték ki a rendszer fejlődésének útját.








EZT OLVASTA MÁR?

X