Funar szerint az egyiptomi piramisokat a dákok építették


-A A+

Nagyon belehúzott Gheorghe Funar független elnökjelölt a választási kampány hajrájában. A volt kolozsvári polgármester kijelentette, hogy az egyiptomi piramisokat a dákok építették.

Funar a Radio France Internationalnak (RFI) adott interjúban beszélt erről pénteken. Mint mondta, küldetésének tartja kimondani az igazságot a román nép történelméről. Az igazság pedig szerinte az, hogy a románok ősei, a geto-dákok valamikor az egész földet benépesítették.

A politikus szerint Németország német neve, a Deutschland voltaképpen Dákföldet jelent, emellett a svédek és a dánok ősei is dákok. „A geto-dákok minden területen nagyon fejlettek voltak. Repülőik is voltak, és olyan térképeik, amelyeken a NASA tudósai ma csak hüledeznek. Az egyiptomi piramisokat a dákok építették” – fejtegette a politikus.

Funar biztos benne, hogy már az első fordulóban megnyeri az elnökválasztás. „Azt hiszem, a románoknak elegük van a 25 éve tartó eltévelyedésből” – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X