Még mindig laknak a talán legkínosabb nevű faluban


-A A+

Az ausztriai Fucking alighanem a világ egyik legkínosabb nevű települése. Sokan városi legendának tartják a létezését, de nem az, valóban így hívnak egy kis falut Salzburgtól északra, a német határ közelében.

A névnek persze semmi köze nincs az angol szitokszóhoz, a legáltalánosabban elfogadott elmélet szerint a települést alapító bajor nemesember a saját nevét adta neki, így lett Focko a falu neve, ami később Vucchingenre, aztán Fuchingra, Fugkhingra, majd a 18. századtól Fuckingra módosult. Eredetileg valami olyasmit jelentett, hogy „a hely, ami Focko lovag népének otthona". Egy másik magyarázat szerint a nemest Adalbert von Vucchingennek hívták. A második világháború végefelé a Salzburgban állomásozó brit és amerikai katonák fedezték fel a hely vicces nevét, innen terjedt el aztán az egész világon.

A faluban ma kevesebb mint százan élnek, és jelentős turistaforgalmat bonyolít, sokan ugranak ki az aránylag közeli Münchenből csak azért hogy lefotózzák magukat a városnévtáblával, vagy újabban azért, hogy becsekkoljanak Facebookon - írja az Indexen megjelent cikk szerzője. Egy időben a közlekedési táblákat rendszeresen ellopták, az utóbbi években a helyi önkormányzat igyekszik lopásbiztossá tenni azokat. A legnépszerűbb az a tábla, ami egyben arra figyelmeztet, hogy gyerekek játszhatnak az út mellett, óvatosan vezessenek a sofőrök.

A falu nevéből húzott hasznot többek között a Fucking Hell nevű német sör gyártója. 2012-ben elterjedt a hír a nemzetközi sajtóban, hogy a helyiek megunták, hogy rajtuk röhögnek a turisták, ezért népszavazást kezdeményeztek a Fugging írásmódra való átállásról. Később kiderült, hogy ez csak egy brit bulvárlap kacsája volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X