Jótékonysági sorozattá nőtte ki magát egy nászutas projekt


-A A+

Legtöbben tengerpartra vagy hegyekbe, különleges helyekre utaznak magukat kényeztetni a mézes heteken, vagy néhány napos kirándulás mellett döntenek, és a nászajándékokból befolyó összeget inkább lakásra költik, Mark és Ismini Svensson azonban  teljesen mást talált ki: bejárják az USA mind az ötven államát, és minden államban végrehajtanak egy jócselekedetet.

A pár az utóbbi két évben államról államra utazott – vonattal, autóval, repülővel, busszal, hogy másoknak örömöt szerezzenek. A nászajándékokból összejött pénzből akarták fedezni a kiadásaikat, de út közben olyan sikerre és elismerésre tettek szert, hogy egyre több és több támogatóhoz jutottak. Ezért döntöttek úgy, hogy megalapítják a „StayUNITED” non-profit szervezetet, melynek célja, hogy az arra rászoruló fiatalokat segítse. Mindezt Ismini édesapjának emlékére, aki tragikus hirtelenséggel egy jótékonysági eseményen hunyt el.

Az első kedves tettre két évvel ezelőtt került sor, és azóta a pár bejárta már szinte az egész Amerikai Egyesült Államokat, hogy másoknak segítsen. Ételt osztottak az arra rászorulóknak, állatokat mentettek, hajléktalanoknak segítettek, beteg gyermekeknek vittek ajándékot, mozgáskorlátozottakat gondozó otthonban tettek látogatást, és olyan halálos betegségben szenvedő hölgyhöz mentek a kórházba látogatóba, akinek nincsenek hozzátartozói. Ez csak néhány a sok-sok jócselekedet közül!








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X