Lejárató kampány indult az X-Faktor nagyváradi sztárja ellen


-A A+

Sokaknak szúrja a szemét, hogy az X-Faktor legnagyobb esélyese a nagyváradi Tóth Andrea. Olyannyira, hogy elkezdtek szervezkedni a 15 éves lány ellen a közösségi oldalon – írja a magyar bulvársajtó.

Az egyik ellenlábasa annyira belendült, hogy a Facebookon indított lejárató kampányt RTL Kklub tehetségkutatójának versenyzője ellen. Az illető attól tart, hogy a fiatalon ismertté vált, majd lecsúszott sztárok sorsára jut Tóth Andi, ha ő lesz az X-Faktor győztese.

„Nem szabad megnyernie az X-Faktort! Lesznek koncertjei így is, de nem adunk több millió forintot egy faluból a fővárosba felszabadult 15 éves kislánynak! Mi lesz vele több millió forinttal a kezében, ha otthagyja végleg az iskolát, ha hetente megy koncertezni… Nagyon kérek mindenkit, ne szavazzanak Andikára, ne tegyük tönkre teljesen” – fejtette ki véleményét a kampány szervezője.

A 15 éves azonban jóval meghaladja kortársait az érettség tekintetében, amit felelősségteljes gondolkodása is bizonyít. "Ha én nyerek, a pénzt lekötöm, 18 éves koromig hozzá sem nyúlok. A sulit Budapesten fogom folytatni, nagy terveim vannak, az éneklés mellett a divattervezés is nagyon érdekel, továbbra is szeretnék ezzel is foglalkozni, otthon is ezt tanultam" - mesélte az énekesnő a Borsnak.

“Andi korát meghazudtolóan természetesen éli meg a vele történő változásokat, nagyon intelligens lány. Néhány hét beilleszkedés után érezhetően a társaság egyik középpontjává vált, akiről mindenki szeretettel beszél. Maximalista, nem éri be egy jó produkcióval, mindig szeretné lenyűgözni a közönségét, de úgy, hogy soha nem adja fel a saját személyiségét” – állította egy tévés berkekben jártas informátor.








EZT OLVASTA MÁR?

X