Szikora: Tóth Andi sikere teljes mértékben az övé


-A A+

A vasárnap esti X-Faktor nemcsak Tóth Andi életében volt mérföldkő, hanem Szikora Róbertében is, akinek mentori munkája hozzájárult a 15 éves nagyváradi lány győzelméhez.

Szikora Róbert büszkeséggel vegyes szerénységgel fogadta az X-Faktor fináléja utáni gratulációkat, pedig történelmi győzelmet tudhat magáénak, hiszen Tóth Andi a magyar tehetségkutató történetének legfiatalabb győztese.

 „Andi sikere teljes mértékben az övé. A mentor olyan, mint egy szülő, hátul az árnyékban tartózkodik, és segítőként van a mentoráltja mellett” – jelentette ki az nlcafe.hu-nak zenész, aki arról is beszélt, az énekesnő jelenlegi helyzete nem ismeretlen számára.

„Fiatalabb voltam Tóth Andinál, mikor egy amatőr versenyt megnyertünk a zenekarunkkal. 14 éves voltam, semmit nem tudtam a szakmáról, ám az idősebb kollégák segítettek, és úgy vélem, én most Andi mellett egy ilyen idősebb kolléga vagyok. A legfontosabb, hogy azt a tapasztalatot átadjam neki, ha valami nem sikerül, akkor nem dől össze a világ” – árulta el Szikora.

Az R-Go volt frontembere hozzátette: reméli, a jövőben is hasznos tanácsokkal tudja majd ellátni Andit. „Én csak ebben a műsorban voltam a mentora, de felajánlottam a szüleinek a segítségemet, hogy megpróbálom megvédeni a szakmában rá leselkedő keselyűktől" – fogalmazott.








EZT OLVASTA MÁR?

X