Két különböző apától született a kétpetéjű ikerpár


-A A+

Nem mindennapi – és ezzel együtt igencsak kellemetlen – meglepetés várta azt a kínai üzletembert, aki tavaly csak azért végeztetett apasági tesztet, hogy megnyugtassa magát. A férfi ugyanis úgy vette észre, hogy cseperedő ikerfiai közül az egyik nem igazán hasonlít rá, sőt, a kisfiú igazából a családból senkire sem hasonlított –írja a Hír24.

Gang Zhou biztos volt benne, hogy csak téved, ám, hogy végleg eloszlassa a kételyt, a teszt mellett döntött. Fogalma sem volt, hogy hamarosan az egész élete a feje tetejére áll. A tesztből ugyanis kiderült, Gang valójában csupán az ikrek egyik tagjának a vér szerinti apja, a másik kisfiú egy másik férfi gyermeke.

Bár a jelenség elképesztően ritka – az orvosok szerint egymillióból mindössze egyszer fordul elő -, megtörténhet, hogy ha a leendő anyának egy időben egyszerre több férfivel is szexuális kapcsolata van, akkor a testében megérett két petesejtet két különböző férfi termékenyíti meg. "Ennek az esélye egyébként nagyon ritka: előbb nyer valaki a lottón, mint hogy ilyesmi történjen vele" - árulta el Mr. Zhou, aki a tesztet követően természetesen azonnal beadta a válókeresetet.

Nem a kínai férfi az egyetlen, aki azzal kénytelen szembesülni, hogy nem mind a két ikergyermekének vérszerinti apja. 2014. májusában mi is beszámoltunk arról a brit ikerpárról, akiknek két különböző vér szerinti apjuk van. Akkor az anya elárulta, röviddel azután, hogy elvált férjétől, röpke viszonyba bonyolódott egy másik férfival, így eshetett teherbe egyszerre két férfitől is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X