Speciális központokban „kezelné” a melegeket egy miniszter


-A A+

Óriási felháborodást keltett Indiában a nyugati Goa szövetségi állam ifjúsági- és sportminiszterének ötlete. Rames Tavadkar azt mondta, hogy olyan központokat hoznának létre, ahol kezelést nyújtanának a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyeknek – jelentette kedden a BBC.

"Normálissá fogjuk tenni a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transznemű fiatalokat. Létrehozunk egy központot a számukra, amely olyan lesz, mint az Anonim Alkoholisták intézményei. Meg fogjuk őket nevelni és gyógyszeres kezelést is kapnak majd" – mondta Rames Tavadkar.

A tárcavezető terveit a beszámoló szerint rengetegen bírálták a közösségi oldalakon. Sokak szerint inkább az "érzéketlen" miniszternek lenne szüksége kezelésre. A tengerparti üdülőhelyeiről híres Goa állam minisztere később azzal védekezett, hogy a sajtóban "hibásan idézték a szavait".

Az indiai legfelsőbb bíróság tavaly elutasította a kormány arra vonatkozó kérelmét, hogy törölje el azt a brit gyarmati időkből származó jogszabályt, amely bünteti a homoszexualitást. Az 1860-ban elfogadott törvényt 2009-ben eltörölte egy felsőbb bíróság, így néhány éven át büntetlenséget élveztek az azonos nemű párok.

Ezt a döntést azonban a legfelsőbb bíróság 2013 decemberében alkotmányellenesnek minősítette, és ismét büntetőjogi kategóriába sorolta a "természet rendje ellen való nemi érintkezést", köztük a homoszexuálisok közötti kapcsolatot. A törvény megsértőit akár 10 év börtönnel is büntethetik.

Az Újdelhiben tartózkodó ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun eközben leszögezte, hogy ő "rendíthetetlenül ellenzi a homoszexualitás kriminalizálását". "Büszkén állok ki minden ember egyenlősége mellett, legyen szó leszbikusokról, melegekről, biszexuálisokról és transzneműekről" – hangsúlyozta a világszervezet vezetője.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X