Ilyen lesz a Google összelegózható telefonja


-A A+

A moduláris telefonja újabb prototípusával állt elő a Google. Ez már nagyjából az a készülék hónapokon belül piacra kerülhet.

Az idei második félévben vág bele moduláris mobiljának piaci bevezetésébe a Google. Elsőként Puerto Rico kap belőle, ezután jön majd a többi ország. A vállalat fejlesztői egy korábbi prototípus után most bemutatták a Project Ara Spiral 2 névre hallgató modellt. Úgy tűnik, ez lesz az a telefon, amelyik végső verziója végül a polcokra kerülhet.

A Spiral 2 alapegységének képernyője 720p-s (tehát nem 1080p-s Full HD, csak sima HD), ezen kívül két processzor (Tegra K1 és Marvell PXA1928), egy 5 megapixeles kamera, hangszórók, akkumulátor, egy microUSB csatlakozó, valamint wifi, Bluetooth és 3G képesség van benne.

Az összes többi funkcióhoz szükséges hardvert modulonként lehet majd hozzáadni, illetve szintén az egyes modulok felhelyezésével/cseréjével lehet fejleszteni például a hangzáson, 5-ről 12 megapixelesre javítani a kamerát, Full HD-vá tenni a képernyőt stb. Ez a moduláris telefon lényege, hogy egy-egy új funkcióért nem kell új készüléket venni, elég csak egy-egy (jóval olcsóbb) modult kicserélni a jelenlegiben.

Google közlése szerint jelenleg 11 modul áll készen a telefonhoz, de év végére már 30-féle egység elkészítését tervezik. A most közzétett videó alapján a (majdnem) kész modulok közt találunk az akkumulátor kapacitásának bővítésére szolgálót, cserélni lehet majd a kamerát, a hangszórókat, éjjellátó funkciót lehet hozzáadni a telefonhoz, pulzusmérőt lehet bele tenni, vagy például a képernyőjét is ki lehet majd cserélni.








EZT OLVASTA MÁR?

X