Antal Timi esküvője a határon?


-A A+

Hatalmas esküvőre készül Antal Timi. Az X-Faktor felfedezettjének tavaly augusztusban kérte meg a kezét szerelme, a lány pedig boldogan mondott igent. A pár azóta már tervezgeti a nagy napot, de egyelőre sem a helyszínnel, sem pedig az időponttal kapcsolatban nem jutottak dűlőre – talán az is lehet, hogy félúton, azaz a határon mondják ki az igent?

„Egyelőre még nem sikerült megegyeznünk abban, hol tartsuk a lagzit. Én szeretném, ha Erdélyben lenne, Sanyi pedig azt, ha Magyarországon, úgyhogy lehet, hogy valahol félúton csapunk majd egy nagy bulit” –idézi a Bors Timit.

A 21 éves énekesnő azt is el­árulta, az esküvő ellenére a következő öt évben még nem szeretne gyermeket szülni: „Még nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy két vagy akár három évre kiessek a szakmából. Most jól meg tudok élni az éneklésből, és szerencsére van is dolgom bőven. Bár a vőlegényem nagyon szeretné, ha meggondolnám magam. De mivel ő a menedzserem, megérti a döntésemet.”

Timi életében jelenleg a karrierje a legfontosabb. Nemsokára sor kerül élete egyik legnagyobb megmérettetésére, hiszen lehetőséget kapott arra, hogy Tóth Vera vagy akár Keresztes Ildikó mellett ő is újra megmutassa magát egy tehetségkutató műsorban.








EZT OLVASTA MÁR?

X