Császármetszés során az anya maga segíthette ki hasából az ikreit


-A A+

Amikor néhány héttel a szülés előtt  41 éves ausztrál édesanya, Gerri Wolfe forradalmi ötlettel állt orvosa elé, az előbb tiltakozott, majd segített a nem mindennapi kívánság megvalósításában.

„Miután kiderült, nincs más választásom, az orvosom nem engedélyezi, hogy az ikreimet természetes úton szüljem meg az ikreimet, összetörtem, napokig sírtam"  mondta a most már tizenegy gyermekes büszke édesanya, akit az zaklatott fel ennyire, hogy az eljárást túlságosan sterilnek és személytelennek érezte. Azt szerettem volna, ha az ikrekkel már a születésüket követő első másodpercekben bensőséges kapcsolatot alakíthatok ki, de pontosan tudtam, hogy a császármetszés során erre nincs lehetőségem" - idézte a nőt a Daily Mail című brit lap.

Gerri sokáig töprengett a megoldáson, és végül néhány nappal a szülés előtt elő is adta azt az orvosának. Mikor közöltem vele, hogy a császármetszés után én szeretném világra segíteni a kicsiket, szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Aztán nemet mondott" - emlékszik vissza Gerr. Orvosa csak azután bólintott rá a kérésére, miután meggyőződött róla, hogy az eljárás nem sodorja veszélybe a babák életét.

A doktor egyébként a fertőzésveszélytől tartott leginkább. „Ki kellett találnunk, hogyan érinthetném meg őket anélkül, hogy baktériummal fertőzzem meg őket." Az orvosok végül két gumikesztyűt húztak Gerrire: az egyiket a műtőbe érkezése után eltávolították, ezt követően ráparancsoltak az asszonyra, hogy ne érjen semmihez. „Legközelebb akkor használhattam a kezeimet, mikor az orvosok szóltak, hogy kihúzhatom a babákat."

A megható pillanatot, ahogy az édesanya világra segíti saját lányait, Violetet és Matildát, Simone Harvey fotóművész örökítette meg. „Csodálatos élmény volt, el se tudom mondani, mekkora" - vallja be Gerri, aki az interújában azt is elmondta, férjével nem terveznek több gyermeket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X