Rájár a rúd az Apple okosórájára


-A A+

Az Apple okosórája, amelyet egyébként pont azért nem dobtak piacra még tavaly, mert elégedetlenek voltak az üzemidővel, továbbra sem bírja igazán sokáig. Átlagos felhasználás esetén például jó esetben egy napra számíthatunk, ami valójában még csak 24 órát sem jelent: ha reggel levettük a töltőről, akkor este, hazaérve már biztos, hogy csatlakoztatnunk kell majd – írja a Geeks.

Az Apple egyébként közben bőszen teszteli az órát, amelynek S1 processzora állítólag A5 szintű teljesítménnyel rendelkezik (ez van egyébként az iPhone 4S-ben és az első generációs iPad miniben is). Ez a számítási kapacitás persze elég gyorsan le is szívja az akkut, így a tapasztalatok egyelőre azt mutatják, hogy átlagos folyamatos használattal 3,5 órát bír a készülék, míg ha kizárólag az órát kell megjelenítenie folyamatosan, akkor 3 óra alatt lemerül.

Ez utóbb azért gond, mert például az LG G Watch R szimplán az órát mutatva több, mint egy napig bírja, márpedig egy karórától azért elvárható, hogy legalább az időt mindig leolvashassuk róla. A csapnivaló eredményen segít kicsit, hogy kikapcsolt kijelzővel 3 nap, készenléti állapotban pedig 4 nap az eredmény, viszont ilyenkor ugye nem látunk semmit.

Mindenesetre az Apple az órával kapcsolatban úgy számol, hogy a felhasználók az idő nagy részében úgysem néznek rá, tehát a kijelző nyugodtan maradhat kikapcsolva (saját tapasztalatunk szerint ez akkor jó csak, ha a kép mindig abban a pillanatban megjelenik, hogy rápillantunk), így olyan 19 órányi működésre számíthatunk – ez pedig már elég ahhoz, hogy hazaérjünk vele.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X