Lefekszenek a pilótákkal a japán légiutas-kísérők


-A A+

Egy japán újság szerint a japán légiutas-kísérők közül egyre többen prostitúcióval egészítik ki csökkenő fizetésüket.

A Shukan Postnak névtelenül nyilatkozó stewardessek arról számoltak be, hogy a női személyzet tagjai rendszeresen kötnek ki a pilóták ágyában. Egy 90 perces légyottért 1800-2200 lejnek megfelelő összeget kapnak – idézte a brit sajtót az Origo.

Japánban sok nő számára álommunkának számít, ha légiutas-kísérő lehet. Évente több tízezren jelentkeznek ilyen állásra. A valóságban azonban kevés fizetést kapnak, és ezért hosszú órákat kell dolgozniuk. Míg 2004-ben átszámítva 162 400 lejt kerestek egy évben, 2013-ban 127 400-at vihettek haza.

Egy légiutas-kísérő az angol nyelvű japán lapnak elmondta, hogy azok a kollégái, akik hajlandóak a pilótával szexelni, egy vezető stewardessnek adják meg a számukat, aki gyakorlatilag madame-ként működik. Van olyan rendszer is, amelyben a pilóta kézjelekkel mutatja ki az érdeklődését a kiválasztottjának, és azt is, mennyit fizetne. Más légiutas-kísérők erre specializálódott közvetítő társaságokon keresztül kínálják szolgáltatásaikat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X