Az amerikai gyerekeket szüleik is támogatják a veszélyes diétázásban


-A A+

Egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a 10 év alatti kislányok 80 százaléka kipróbált már valamilyen fogyókúrát, ami viszont az ő korukban – szakemberek szerint – egyaránt veszélyezteti testi és lelki fejlődésüket.

A kutatásból az is kiderül, hogy a 7 év alatti amerikai gyerekek közt négyből egyet a szülei fognak diétára. Aggodalomra adhat okot az is, hogy a 6-8 éves fiúk harmada és az ugyanekkora lányok többsége szeretne vékonyabb lenni.

Claire Mysko táplálkozási zavarokkal foglalkozó szakembert nem lepték meg a tanulmány eredményei a Huffington Postnak tett nyilatkozata szerint: „Olyan társadalomban élünk, amely különösen nagy hangsúlyt fektet a fogyásra, a sovány alak idealizálásába pedig lépten-nyomon belebotlunk, nem csoda hát, hogy sokan áldozatául esnek ennek a megszállottsággá hatalmasodó divatnak” - idézi a gandul.ro.

Mysko megjegyzi: az országos elhízásellenes kampányok is – amelyeket maga Michelle Obama is elkötelezetten támogat – lényeges szerepet játszanak a túlságosan korai diéták elkezdésében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X