Szelfizés közben gázolt el a vonat három fiatalt


-A A+

Szerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy szelfit készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben – mindhármukon átgázolt a szerelvény – írta kedden az indiai sajtó.

A The Times of India című lap szerint a tragédia hétfőn, a köztársaság napi ünnepen történt az észak-indiai Uttar Prades államban. Négy diák a szövetségi állam székvárosába, Agrába tartott, hogy az ünnepnapon felkeresse a világhírű mauzóleumot, a Tádzs Mahalt. Az az ötletük támadt, hogy mobiltelefonjukkal készítenek képeket háttérben a közeledő vonattal.

Miután a távolban megjelent a vonat, hárman elkezdték önmagukat fényképezni a síneken, a negyedik társuk pedig oldalról készített róluk felvételt. Csak ez utóbbi élte túl a kísérletet, és mint a baleset után elmondta, hiába figyelmeztette a veszélyre társait, ők annyira belefeledkeztek a fotózásba abban az igyekezetükben, hogy minél jobb felvételt készítsenek a vonattal a háttérben, hogy már nem volt idejük félreugrani. Mindhárman a helyszínen haltak meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X