Luxusprostituált több román tévés „celebritás”?


-A A+

Hat nőt vett őrizetbe csütörtök este a bukaresti ügyészség, köztük a kereskedelmi televíziók esti szórakoztató műsoraiból ismert „celebritásokat”, akiket üzletszerű kéjelgéssel és kerítéssel gyanúsítanak.

A vádhatóság a Mediafax szerint több tucat személyt hallgatott ki a délután folyamán. A gyanú szerint mindannyian egy luxusprostituáltakból álló bűnszövetkezet tagjai. Többen közülük nem csak szexuális szolgáltatásokat nyújtottak, hanem más prostituáltakkal is összehozták ügyfeleiket, akiktől ezért szintén pénzt kaptak.

A luxusprostituáltak ügyészségi források szerint 5-6000 lejt is elkértek szolgáltatásaikért. Emellett jelentős bevételük származott az üzletszerű kerítésből is. A román bulvársajtó úgy tudja, hogy rendszeres ügyfeleik voltak ismert politikusok és üzletemberek.

A kihallgatott személyek között szerepel Daniela Crudu, Mădălina Pamfile és Simona Traşcă is. Ők különböző kereskedelmi tévéadók esti bulvármagazinjaiban lépnek fel rendszeresen, a műsorvezetők „asszisztenseiként”. Egyetlen dolguk általában az, hogy lenge öltözetben táncoljanak. Gyakran szerepelnek a bulvárlapok címlapján is. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X