Szemtelenkedik a felhasználókkal a uTorrent


-A A+

A uTorrent legfrissebb változatának használói közül sokan megtapasztalhatták a napokban, milyen az, ha kéretlen szoftver is települ a hasznos appon kívül, ugyanis a kliens új verziójának telepítője a torrentkliens mellé egy Epic Scale nevű appot is feltesz a gépre, amely a PC szabad erőforrásait használva digitális fizetőeszközt próbál bányászni – írja az ipon.hu.

A LiteCoin-bányász alkalmazás települését sokan sérelmezték: a felhasználók a hivatalos fórumon arról számoltak be, a telepítés során nem is vették észre, hogy a uTorrent mellett más alkalmazás is települni szeretne, így átverve érzik magukat.

A BitTorrent illetékesei szerint a szóban forgó telepítőt úgy készítették el, hogy az a felhasználó engedélye nélkül ne telepítse az Epic Scale minert – de ilyesmiről a felhasználói panaszok szerint szó sem volt, mert az app a háttérben települt, teljesen automatikusan.


Az illetékesek szerint az Epic Scale appban nincs semmi rossz – segít a uTorrentnek bevételt generálni, amit aztán jó célokra fordíthat a vállalat. Az alkalmazást a hivatalos álláspont szerint nyugodtan törölhetik az érintettek, ám a jelek szerint az app eltávolítása sem olyan egyszerű, ugyanis sokan panaszkodtak, hogy nem sikerült teljesen letörölniük számítógépükről. Itt maximum az eltávolítás után a regisztrációs adatbázisban maradó töredékekről lehet szó, amelyeket Registry Cleaner appokkal el lehet takarítani.

A szoftver fejlesztői – elmondásuk szerint – megvizsgálták a telepítőt, szerintük egyértelmű választása van a felhasználónak telepítés során: vagy elfogadja az Epic Scale app telepítését, vagy nem – csendes, automatikus telepítésről abszolút nincs szó. Az ipon.hu. kKíváncsiságból letöltötte a legfrissebb telepítőt, és meglepődve tapasztalta, hogy nyoma sincs benne Epic Scale appnak, illetve elfogadásra váró Epic Scale ajánlatnak sem.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X