Dohánymentes világot akar egy nemzetközi szakértői csoport


-A A+

Világszerte véget vetne a dohányzás okozta halálozásoknak egy nemzetközi szakértői csoport: azt szeretnék, ha 2040-re „dohánymentessé” válna a világ.

A kutatóknak a The Lancet brit orvosi szaklap legújabb kiadásában megjelent felhívása szerint ha ez nem következik be, ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a dohányzásnak. A közegészségügy vezető szakemberei a dohány értékesítésének megszüntetését követelik 2040-ig. Úgy vélik, hogy politikai támogatással és a dohányipar elleni, tudományos alapokon nyugvó akciókkal kevesebb mint három évtized alatt lehetséges a „dohánymentes” világ kialakítása, ahol a felnőttek alig öt százaléka dohányzik.

A felhívás koordinátorai, Robert Beaglehole és Ruth Bonita, az Aucklandi Egyetem munkatársai szerint az ENSZ-nek gyors és szigorú erőfeszítéseket kell tennie a dohánytermékek eladásával és fogyasztásával szemben. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint jelenleg évente világszerte hatmillión halnak meg a dohányzás következményei miatt.

Bilano Ver, a Tokiói Egyetem globális egészségpolitikai osztályának munkatársa és a tanulmány társszerzői 1990-től elemezték a világ dohányfogyasztásának változásait és megbecsülték a 2025-ig várható változásokat.

„2000 és 2010 között a dohányzás gyakorisága a vizsgált 170 országból a férfiaknál 125 országban, a nőknél 156 országban csökkent. Ha ez a trend folytatódik is, a kitűzött célt csak az államok egyötödében érhetjük el, és 2025-ben még mindig világszerte 1,1 milliárd dohányos lesz. A leggyorsabban Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjének országaiban növekszik a dohányosok száma” – fejtették ki a szakértők.

Évente világszerte csaknem 1,6 millió esetben diagnosztizálnak tüdőrákot. Az érintettek 85 százaléka ebben a betegségben hal meg - figyelmeztetett a veszélyre nemrég Robert Pirker bécsi onkológus a tüdőrák elleni közép-európai kezdeményezés harmadik találkozóján Bécsben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X