Foki, bobesz és társai, Columbo a Nagykörúton, érzékszervi anomáliák, és a csecsemők ideológiai nevelése. Tücsök és bogár, érdekességek és furcsaságok a mai Magyarországról – munkatársunk szubjektív budapesti élménybeszámolója következik.

Lakva ismeri meg az ember a másikat, tartja a mondás, melynek igazságtartalmával nehéz lenne vitatkozni. A mondás érvényes az országokra, népekre is. Mivel tavaly ősz óta időm mintegy felét Budapesten töltöm, volt módom bepillantani a díszletek mögé, hiszen Magyarország több mint a Halászbástya és a Margit-sziget, a kivilágított Országház és a Balaton-part szezonban, több mint az augusztus 20-i tüzijáték és a hortobágyi csikósbemutató.

E hónapok alatt gazdagabb lettem egy sor élménnyel és szegényebb egy illúzióval, mégpedig azzal a határon innen és túl, sokak által osztott téveszmével, hogy az anyaországi társadalom minden tekintetben jobb, kulturáltabb, emberibb, európaiabb mint az erdélyi, a romániai.  

Én nem érteni magyart

Valószínűleg minden erdélyi magyar meg van győződve arról, hogy ha van a világon egy hely, ahol nem lehetnek nyelvi problémái, hiszen tökéletesen érti a helyiek nyelvét és viszont, akkor az anyaország az. Én is ezzel a tévhittel éltem, egészen addig, míg az E60-as út mellett megpillantottam a „Burgi – 79 forint” feliratot. Hamburger volna? – morfondíroztam.

Bár arról már volt tudomásom, hogy az ubi és a sali polgárjogot nyert a magyarországi köznyelvben, mi tagadás, időbe, napokba tellett, amíg leesett a tantusz: a mi krumplink vagy pityókánk megfelelőjét, a burgonyát torzították el a gügyörésző botcsinálta kortárs nyelvújítók. Azóta sokat fejlődtem, már első hallásra tökéletesen értem az olyan bonyolult magyar mondatokat is, mint például, „Kari aji ez az ari kabi”. Vágja a kedves olvasó? Ha nem, ajánlom szíves figyelmébe szerény magyar – magyar szótáramat. Hogy ne érezze kínainak magát, ha Magyarországon jár.      

• aji – ajándék
• ari – aranyos
• banyek! – a fenébe!
• bari, barinő – barát, barátság
• bariság - barátság
• bobesz – pénz
• bonyi – bonyolult
• bögre – nő
• burgi – krumpli
• cirkó – egyéni hőközpont, fali gázkazán
• foki - fokhagyma
• kabi –kabát
• kajcsi - étel
• kari – karácsony
• kecó – lakás
• kövi – következő
• levcsó - leves
• mandi – mandarin
• misi – millió
• Mixi - Mikulás
• pacsker – papucs
• padli - padlizsán
• papszli – papucs
• pari – paradicsom
• rafkós – ravasz, dörzsölt
• retyó – WC
• rugó - ezer
• szendó – szendvics
• szenya – szendvics
• telkó - telefon
• törpölni - gondolkodni
• telcsi - telefon
• türcsi - törölköző
• uccsó – utolsó
• vérnari - vérnarancs
• vilkesz – villamos

Itt a lila, hol a vörös?

Elég volt egyszer elmennem a Lehel-piacra, hogy rájöjjek, az anyaországbeliek nemcsak más nyelvet beszélnek, mint mi, erdélyiek, de az érzékszerveik is másként működnek, legalábbis a látásuk. Azt a hagymafajtát, melyet Erdélyben és sokfelé a Partiumban is vörösnek nevezünk, esetleg pirosnak, ők lilának látják.

A mi fehérhagymánk, amit gyakran egyszerűen hagymának titulálunk, a határ nyugati felén vöröshagyma. Teljes szívvel egyik nemzettestnek sem tudok igazat adni. A lila – vörös kérdésében inkább az anyaországiakhoz húzok, persze, lehet, hogy csak azért, mert nagyanyámnak is lila volt a hagyma. A másik meg fehérnek nem fehér, de az is biztos, hogy nem is vörös. Miért is nem hívhatja minden magyar ember sárgahagymának? Főleg, hogy az.

És Sandokan miért nem?

Ballagok a Nagykörúton, élvezem a nagyvárosi forgatagot. Hirtelen megtorpanok, nem hiszek a szememnek. Előttem Columbo felügyelő, teljes életnagyságban, kutyástól, bronzból. Látom, de nem értem. Mit keres Peter Falk szobra Lipótvárosban? Magyar nem volt, bár anyai nagyapja Magyarországon született, annyira nagy színész sem, hogy feltétlenül szobra legyen Budapesten.

Utánanézve a dolognak az interneten megtudom, állítólag azért állítottak emléket a Szent István körúton az egyébként rokonszenves felügyelőnek, mert az akkori kerületi polgármesternek a Columbo volt a kedvenc filmsorozata. Normális országban nem biztos, hogy ez elegendő ok lenne a szoborállításra, az V. kerületben az volt. Eljátszom a gondolattal, hogy Columbo helyett akár Derrick felügyelő, Petrocelli, Simon Templar, Onedin kapitány, Isaura vagy Sandokan szobra is díszeleghetne a Körúton. Ha egyszer budapesti kerületi polgármester leszek, Aragornnak állítok szobrot a Gyűrűk Urából. Megérdemelné, ő is a gonosz ellen küzdött, mint Columbo.

Szobrot a Hír TV-nek is!

Kicsit odébb, de még mindig az V. kerületben, a bronzba öntött idiotizmusnak egy még hajmeresztőbb példájába, a rikkancs szobrába botlok. A fémalak nem valamely korabeli újság, hanem napjaink első számú bulvárlapja, a Blikk egy példányát szorongatja a kezében. Miért? Mert állítólag ez a szoborállító polgármester kedvenc lapja. Emlékmű egy bulvárlapnak, közpénzből.

Azon morfondírozom, van-e vajon Erdélyben olyan önkormányzati testület, amely áldását adná egy ilyen kaliberű pofátlanságra? Az azért megnyugtató, normalitás az abnormalitásban, hogy a Heti Válasznak, a Demokratának és a Hír TV-nek egyelőre nincs köztéri szobra. Ez utóbbinak, a dolgok jelenlegi állása szerint, a közeljövőben nem is lesz.        

Az állam a saját körmére néz

Metrójegyet vásárolok a Deák téren. Nem egyszerű, mint itt mifelénk, vidéken. Először sorszámot kell kérnem az automatától. Hogy mi szükség van rá, az nem világos, hiszen eddigi élettapasztalatom szerint rendezett körülmények között, kiszámítható világban élő emberek képesek a sorukra várni civilizáltan, néhány percig sorszám nélkül is. Igaz, a sorszám-automatát gyártó cégnek is élnie kell.

Megkapom a vonaljegyet, s mellé a kezembe nyomnak egy tenyérnyi nyugtát is. NAV ellenőrző kód is van rajta. Erdélyben nem láttam még ilyet, Romániában ugyanis, ésszerű módon, a közszállítási vállalatok, lévén önkormányzati, vagyis állami tulajdonban, mentesülnek a nyugtaadási kötelezettség alól, meg aztán a jegyek sorszámozva vannak. Arra gondolok, létezik-e annyira korlátolt finánc, aki feltételezi, hogy egy állami vállalat, ez esetben a BKV, elcsalja az adót? Úgy látszik, létezik. Méricskélem a két teljesen fölösleges fecnit, kb. hétszer akkorák, mint a jegy. Erdő, úgy látszik, van elég, a lényeg, hogy pénzügyi fegyelem legyen.

Ami fontos, és ami nem

Gázszámlám érkezik. Érdekes olvasmány. Az elszámolt időszak, a fizetendő összeg és a fizetési határidő egy aprócska, 9,2X1,7 cm-es mezőbe vannak beszorítva. Egy jóval méretesebb, 19,4X4,8 cm-es mezőt annak az információnak a közlésére tart fenn a Főgáz, hogy mennyivel kell kevesebbet fizetnem a rezsicsökkentés eredményeként.

Lázasan keresgélek az emlékeim között. Sem a CBA-ban, sem a Spar-ban, sőt, a Media Marktban sem láttam nagy betűkkel kiírva a falra, sem pedig feltüntetve a pénztári nyugtán, hogy azért kell annyit fizetnem amennyit, mert az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az áfa, 27 százalék (Romániában 24%). Furcsa, hogy ezt nem tudatják a polgárokkal lépten-nyomon, pedig ugyanazon kormány nevéhez fűződik az áfaemelés is, mint a rezsicsökkentés. Lehet, hogy egyszerűen elfelejtették. Én, ezennel szóltam nekik.

Nem életvidám életképek

Lucskos téli estén hazafelé igyekszem Újlipótvárosban. Előttem 30-as, jól öltözött férfi, kutyát sétáltat. Toprongyos koldus lép mellé, kezét kéregetve előre nyújtva. „Nem kellett volna a Fideszre szavazni” – röffen rá a kutyás, a hangjában indulat és frusztráció. Nem hiszek az unortodox gazdaságpolitikában, abban azonban biztos vagyok, koldusbotra senki nem jutott tőle.

Iskolába jár a kisfia, újságolja egy édesanya, erdélyi származású, intelligens, érzékeny, szerető szívű nő. Nem is akármilyenbe, hanem fideszes iskolába, teszi hozzá némi büszkeséggel, az olyan szülő elégedettségével, aki tudja, jó kezekben van gyermekének a sorsa. Ott helyben eldöntöttem, olyan iskolába szeretném járatni a gyerekemet, ahol jóravaló emberek csemetéi volnának az iskolatársai, a tanárai pedig hozzáértő és emberséges pedagógusok. Tőlem lehetnének aztán liberálisok, keresztény-demokraták vagy szociáldemokraták, nem érdekel a világnézetük. 

Új, drága játékszert kap egy ismerős anyuka fiacskája, s mert a gyereknevelési támogatásból veszik, narancssárgát, hogy tudja a csöppség, a Fidesztől van rá a pénz. Azon se csodálkoznék, ha az édesanyja még a tejét is megfestené, hogy narancssárga legyen. Lehet, hogy néhány év múlva a kisfiú a játszótéren majd lekomcsizza vagy lebolsevikozza azt, aki elveszi a játékát. Szíven mélyén azért remélem, neki több esze lesz, mint a szüleinek. Mindazoknak, akik azzal gyanúsítanak, én találtam ki ezt az esetet, üzenem, hogy tévednek. Az élet produkálta, sajnos. Túl szegényes a fantáziám ahhoz, hogy ilyen beteg gondolat megszülessen benne.

„Tipikus baloldali kalandor” – így foglalta össze véleményét egyik ismerősöm interjúalanyomról, egy tisztes korú és tiszteletre méltó polgárjogi aktivistáról, aki színes és változatos életet élt. Korábban sosem gondoltam, hogy egy embert alapvetően a világnézete minősítene, nem pedig a jelleme és a tettei, s nem tudom, milyen lehet olyan világban élni, ahol a rásütött ideológiai bélyeg miatt nem tudjuk meglátni az embert. Azt hiszem, nem is akarom megtudni.