Külön nyelvjárásokat fedeztek fel a csimpánzoknál


-A A+

A csimpánzok külön hanggal jelölik a táplálékokat, az idegen helyről érkezett csimpánzok pedig alkalmazkodnak a helyi nyelvjáráshoz.

Az edinburghi állatkertbe Hollandiából érkezett néhány új egyed. A csimpánzok hamar beilleszkedtek az új csapatba, majd elsajátították a csapat speciális jeleit. Az almára külön hangot hallatott az edinburghi csapat, amit az újak is megtanultak. Elfelejtették az előző helyükről hozott, magas, éles hangot, ami a holland almát jelentette – családjukban már mélyebb, röffenés jellegű hangot adtak ki az almára – írja az otthonikedvenc.hu a CellPress nyomán.

A tudósok azt már felfedezték, hogy egy tárgyra más hangokat hallatnak az állatok, de ezt az izgatottságuk fokának tulajdonították. Azt gondolták, hogy a csimpánzok nem szándékosan szabályozzák a tárgyakra vonatkozó hangjelzéseiket, egészen addig, amíg nem látták és elemezték az edinburghi és a holland majmok hangjelzéseit és viselkedésüket.

Az elemzés során kiderült, hogy a két csapat csimpánzainak különböztek az almára adott jelzéseik, de nem azért, mert az egyik jobban szerette volna az almát, hanem azért, mert korábban az alma megkülönböztetésére a holland emberszabásúak más hangsort használtak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X