Erdélyi műemlékek is láthatóak a mórahalmi makettmúzeumban


-A A+

A történelmi Magyarország félszáz, 1910 előtt épült műemlékét bemutató szabadtéri makett múzeum nyílt pénteken Mórahalmon.

A Mini Hungary Park a makettek kimunkáltságát, méretét, számát és a kiállítóhely nagyságát tekintve is egyedülálló az országban – mondta Dlusztus Imre, a homokhátsági kisváros szélén található kéthektáros múzeum megálmodója.

Az épületeket kultúrtörténeti értékük alapján válogatták ki. A makettek között találhatók várak, kastélyok, templomok, de látható a parkban a tokaji kaszinó, az ópusztaszeri Árpád-emlékmű, a kecskeméti Katona József Színház épületének vagy Petőfi szülőházának kicsinyített mása. A bemutatott műemlékek mintegy egyharmada található a jelenlegi határokon kívül: bemutatják többek között a szabadkai városházát, a munkácsi várat, a nagyajtai református, a csetfalvai unitárius templomot, a gyulafehérvári érseki székesegyházat.

Két olyan település van amely két épülettel "képviselteti magát" a parkban Budapest az Országházzal és a budai Várral, valamint Szeged az új zsinagógával és az alsóvárosi ferences templommal.

Az aprólékosan kimunkált makettek méretaránya két kivétellel 1:25-ös méretarányban készült el, csupán két kisebb műemléket – az Árpád-emlékművet és Petőfi szülőházát - mutatnak be 1:10-es léptékkel.

A makett múzeumot létrehozó író, újságíró elmondta, szeretné, ha a következő néhány évben a magyar ajkú területek iskolásainak jó része ellátogatna a homokháti kisvárosba, hiszen a park kiváló lehetőséget ad rendhagyó történelemórák megrendezésére. A látogatók között számítanak az évente csaknem félmillió embert vonzó mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő vendégeire, de a múzeum a kerékpárút elkészülte után kiváló kiránduló célpont a Szegeden pihenő turistáknak is.

Az idegenforgalmi látványosság kialakítása mintegy 650 millió forintba került, a költségekből 436 millió forintot fedezett az Európai Unió támogatása.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X