Kétszeresen is boldog ezekben a napokban az X-faktoros Tóth Andi


-A A+

Anya és lánya csak nagyon ritkán tud együtt lenni, mióta Andi megnyerte az X-Faktort. Az énekeslány Budapesten él a nagymamájával, a szülei pedig Nagyváradon próbálják eladni a családi házat, hogy a magyar fővárosba költözhessenek - írja a Bors.

Andit otthon szigo­rúan fogták a szülei, de a magyar fővárosba költözve egyből rátalált a szerelem, amiről édesanyja értesült először. „Anyu már a műsor alatt is tudta, hogy csípjük egymást, egyáltalán nem lepődött meg, hogy végül összejöttünk” – mesélte a Borsnak Andi, aki nemcsak a Spoonból megismert Peti miatt boldog most, hanem azért is, mert anyukájával, Magdival végre pár napot kettesben tölthettek Budapesten. A lányom megmutatta a várost, és Petivel is találkoztam, igazán helyes fiú. Tényleg elég hamar jött a szerelem, de hát ez egy ilyen kor, most van itt az ideje. Nagyon nehéz volt őt elengedni, de örülünk a sikereinek, és reméljük, hamar követhetjük, hogy ősztől Andinak csak a tanulással és az énekléssel kelljen foglalkoznia, mert most a nagyinak is ő segít a háztartás vezetésében” – mesélte a büszke anyuka, Magdi.

A szórakozáson kívül fontos dolgok is várnak anyára és lányára. Andinak be kell íratkoznia újra az iskolába, amiből egy évet a műsor miatt kihagyott. Minden vizsgája sikerült, így tizedikes lesz egy művészeti iskolában, ahol rajzot fog tanulni. Magdi szerint lánya képes összeegyeztetni a fellépéseket a tanulással, így nem félnek attól, hogy bármi probléma adódik a korán jött siker miatt. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X