Szeptembertől saját Super Mariót készíthet


-A A+

Idén ünnepli harmincadik születésnapját a népszerű Super Mario, amely a Nintendo egyik legismertebb játéksorozata. Ennek örömére a cég szeptemberben kiadja a Mario Maker  pályaszerkesztőt, mellyel bárki megrajzolhatja magának a felületet.

Így választhatunk majd az eredeti, 8-bites grafikától kezdve egészen a modern, HD felbontású pályán át bármelyikből, majd kedvünk szerint alakíthatjuk a látványvilágot, és megoszthatjuk a többi Wii U felhasználóval – írja az Origo.

Az első Super Mario 1985. szeptember 13-án jelent meg. A születésnapra időzítik egyebek közt a mobilos verzió megjelenését, illetve az új online áruház elindítását is, ahonnan a konzolok mellett PC-re, okostelefonra és tabletre is letölthetjük az alkalmazásokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X