Guiness-rekordot döntött a Xiaomi


-A A+

Hivatalosan is megerősített Guinness-rekordot könyvelhetett el a Xiaomi, méghozzá a 24 óra alatt online értékesített okostelefonok kategóriájában. Egy úgynevezett flash eladás keretében 2 112 000 készüléket adtak el, ráadásul ehhez mindössze 12 órára volt szükség – ilyen még nem történt eddig.

A cég könnyen megdöntötte saját tavalyi rekordját, akkor 1,3 millió okostelefont sikerült értékesíteni egy nap alatt – írja a HVG.

Ez alatt az idő alatt 335 millió dollárnak megfelelő összeg érkezett a Xiaomi számlájára, ehhez persze nemcsak a telefonok, hanem egyéb kiegészítők is hozzájárultak, és így az Alibaba csoport alá tartozó Tmall tavalyi rekordját (1,89 millió eszköz eladása egyetlen nap) is sikerült megdönteni.

2014-ben a Xiaomi 61 millió darabot adott el, s ezzel a világ harmadik legnagyobb gyártója lett, Kínában pedig maga mögé utasította az Apple-t és a Samsungot is. Az idei cél, hogy 100 millió okostelefont értékesítsenek.








EZT OLVASTA MÁR?

X