Gumikötélszerű rugalmas idegkötegek húzódnak a barázdásbálnák szájában, amelyeknek a tudósok szerint kulcsszerepük lehetett az állatok evolúciós fejlődésében.

Az idegek rendszerint sérülékenyek és nem rugalmasak, megnyúlásuk ráadásul az idegkárosodás egy formája az embereknél, ezért a felfedezés meglepte a kanadai British Columbia egyetem tudósait, akik a Current Biology című szaklapban publikálták tanulmányukat. 

A barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) számára – amelyek közé például a csukabálna és a kék bálna is tartozik – valószínűleg evolúciós előnyt biztosít idegeik rugalmassága. Ezek az állatok nagyon szélesre nyitják szájukat, hogy hatalmas mennyiségű vizet vegyenek óriási ballonra emlékeztető torokzacskójukba.

Ezután nyelvük segítségével sziláikon keresztül kinyomják a vizet a szájukból, így szűrve ki a táplálékul szolgáló krilleket és a planktonokat. Táplálkozásuk során alkalmanként jelentős mennyiségű vizet tudnak így felvenni.

Az ilyen típusú táplálékfelvételhez alkalmazkodtak a tengeri óriások a különleges nyelvvel és a száj környékén kialakult zsírréteggel. "Felfedeztük, hogy ezekben a szövetekben az idegek szerkezete is alkalmazkodott a feladathoz. A speciális idegek segítséget jelenthetnek a bálnafajok hatalmas testének kifejlődésében is" – fejtette ki Wayne Vogl biológus.

A véletlen segített

A kanadai kutatókat a véletlen vezette a felismeréshez, az egyik tudósnak feltűnt a laboratóriumban egy mattfehér, zsinegszerű, nyúlásra képes struktúra, amely egy közönséges barázdásbálnától (Balaenoptera physalus) származott. A biológusok először azt hitték, egy véredényről van szó, később azonban megállapították, hogy idegköteget tartanak a kezükben.

"Ezek a hosszú idegek nyúltak és újra összehúzódtak, mint a gumikötél" – magyarázta Vogl. Alaposabb vizsgálatot követően megállapították, hogy a kötegek magját idegrostok alkotják, melyek nem nyúlnak, sokkal inkább kibomlanak. Az idegkötegeket nagyon vastag, rugalmas rostszálak alkotta külső fal veszi körül. Amikor a bálna kitátja a száját, a köteg magjában kibomlanak az idegrostok, miközben a körülöttük lévő rostszálak megnyúlnak.

A tudósok feltételezése szerint ilyen idegkötegek előfordulhatnak például a torokzacskójukat felfújó békáknál vagy a hosszú és gyors nyelvű kaméleonoknál. A szakértők most azt vizsgálják, hogyan tud az idegek magja ilyen gyorsan kibomlani, majd újra összehúzódni.  "Felfedezésünk egyértelművé teszi, milyen keveset tudunk a tengerek legnagyobb lakóinak anatómiájáról" - hangsúlyozta Nick Pyenson, a kutatásban résztvevő tengerbiológus.