Vádemelés lett az osztálytársnő Facebookra tett félmeztelen fotójából


-A A+

Feljelentést tett egy 17 éves magyarországi lány, mert osztálytársa meztelen fotókat készített róla, majd feltöltötte az internetre. Az ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak, ám az áldozatok csak ritkán fordulnak a hatóságokhoz.

Egy 17 éves lány esetéről számolt be a TV2 Tények című műsora. A lány egy nagyobb társasággal ment fürdőzni a Kőröshöz, egy osztálytársa pedig félmeztelen fotót készített róla.

A lány kérte, hogy töröljék a fotót, de egy másik fiú feltöltötte az egyik közösségi oldalra. A lány feljelentést tett, gyanúsítottként pedig egy 18 éves fiút hallgattak ki, aki a rendőröknek azt mondta, jó viccnek találta a dolgot és nem gondolta, hogy ekkora baj lesz belőle. Az ügy az ügyészségen van és biztos, hogy tárgyalás lesz belőle.

A riportban megszólalt a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa, aki azt mondta, ritka, hogy a hatóságokhoz fordul az áldozat, mint a fenti esetben. A Tények által megszólított pszichológus pedig hangsúlyozta: különbséget kell tenni aközött, ha ezt egy felnőtt személy követi el, ebben az esetben, mivel fiatalokról van szó, a szexuális éretlenség állhat a háttérben, nem is gondolják át, hogy amit tesznek, az milyen következményekkel jár.

Szakértők szerint az egyetlen módja az ehhez hasonló esetek kivédéséhez, hogy a nők nem engedik, hogy ilyen képek készüljenek róluk.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X