Hamis bombafenyegetés miatt szakították meg a ProSieben adását
Valószínűleg hamis volt az a bombafenyegetés, amely miatt megszakították csütörtök este a ProSieben német kereskedelmi televízió élő adását, ugyanis a rendőrség nem talált robbanószert abban a mannheimi sportcsarnokban, ahonnan a műsort közvetítették.
A Germany's Next Topmodel című tehetségkutató műsor döntőjének közvetítése 21 óra után szakadt meg, a képernyőn megjelent felirat szerint technikai hiba miatt. A csatorna reklámot, majd egy amerikai játékfilmet kezdett sugározni a műsor helyett. A rendőrség megerősítette a Bild című lap azon értesülését, miszerint a műsort bombariadó miatt állították le, és hozzátették, hogy egy ismeretlen nő közölte telefonon: pokolgép fog robbanni a csarnokban.
A műsor rendezőinek döntése alapján a rendezvénycsarnokból kiterelték a műsort élőben néző csaknem 10 ezer fős közönséget. Ezután a rendőrség átkutatta az épületet, és a csarnok öltözője mellett talált egy gyanús bőröndöt, de nem volt benne robbanószer. Más gyanús tárgyat nem találtak.
- 39281 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39283 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39283 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39285 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39286 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39286 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni