Monitor esett egy lány fejére a buszon
Az autóbuszba szerelt utastájékoztató monitor esett egy lány fejére hétfő délelőtt a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. egyik helyi járatán Magyarországon - tájékoztatta a cég kommunikációs és marketing vezetője az MTI-vel.
Nagy Annamária közölte: a baleset a debreceni 48-as járaton, a Kopja utcai megállóhelyen történt. A buszsofőr, amint észlelte az esetet, azonnal értesítette a mentőket, akik a sérültet kórházba vitték. A DKV sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Regionális orvos igazgatója elmondta: a 17 éves lányt könnyű fejsérüléssel a Kenézy Gyula Kórházba vitték.
Az autóbuszok műszaki állapotáért az Inter Tan-ker Zrt. felelős, amelynek közlekedési ágazati vezetője, Pintér István az MTI megkeresésére azt közölte: hasonló eset még nem fordult elő, ezért vizsgálatot rendeltek el - a járműgyártóval közösen - az ilyen események elkerülése érdekében. A kiinduló és a beérkező járatokat naponta ellenőrzik - fűzte hozzá.
Hétfőn valamennyi járművet külön figyelemmel átvizsgálják annak áttekintésére, hogy van-e olyan, eddig fel nem fedezett sérülés, amely esetleg hasonló balesetet okozhatna - mondta Pintér István, aki szintén együttérzését fejezte ki a balesetet szenvedett utasnak.
- 39284 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39286 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39286 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39287 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39289 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39289 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni