Tagadják Cannes-ban a magassarkú cipőkről szóló pletykát


-A A+

Tagadta kedden a cannes-i fesztivál vezetősége, hogy a nőknek kötelező magas sarkú cipőt viselni a vörös szőnyegen a díszbemutatók előtti bevonuláskor.

Az elmúlt napokban több női meghívott vendéget nem engedtek végigmenni a vörös szőnyegen a gálavetítések előtt, mert lapos sarkú cipőt viseltek – állította a Screen című filmes szaklap keddi számában. Délelőtt Asif Kapadia, az Amy című film rendezője megerősítette a Twitteren, hogy feleségével is ezt történt, de a díszbemutatóra azért végül beengedték. 

„Megalapozatlan az a híresztelés, hogy a fesztivál kötelezi a nőknek a magas sarkú cipő viseletét” – reagált Thierry Frémaux művészeti igazgató néhány órával később a Twitteren. 

A gálavetítésekre szóló jegyeken egyébként a kötelező ruházatot illetően csak annyi szerepel, „szmoking, estélyi”, cipőkre semmilyen kötelező szabály nem érvényes, de az már korábban többször is előfordult, hogy a nem fekete cipőt viselő férfiakat nem engedték be a fesztiválpalotába. 

A téma az egyik keddi versenyfilm sajtótájékoztatóján is szóba került. Denis Villeneuve kanadai filmrendező ironikusan megjegyezte, hogy tiltakozásul a magas sarkú állítólagos kötelezővé tétele miatt este filmje színészeivel együtt lapos sarkú cipőben fog felvonulni a vörös szőnyegen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X