A legmenőbb robotokat díjazták


-A A+

A dél-koreai Team KAIST és a Nevadai Egyetem humanoid robotja, a DRC-HUBO nyerte meg a DARPA Robotics Challenge Finals versenyét. A fejlesztők az aranyérem mellé kétmillió dollárt kaptak.

A megmérettetés elsődleges célja olyan robotok kifejlesztése volt, amelyek képesek "komplex feladatok végrehajtására, károsodott, veszélyes, emberi tervezésű környezetekben" – írja a hwsw.hu.

A Los Angelesben tartott utolsó versenyen a technológia élvonalát képező gépek a világ minden tájáról képviseltették magukat, hátuk mögött sok esetben olyan támogatókkal mint az Amazon, a NASA, vagy az Európai Unió.

A dobogós csapatok mindegyike sikeresen végigcsinálta a feladatokat: a harmadik helyen a Tartan Rescue (Carnegie Mellon University) csapata végzett, az Amazon, illetve a Foxconn támogatásával készült, Chimp névre keresztelt piros robotjával. A mind a négy végtagján lánctalpakat hordozó robot készítői a bronzéremmel 500 ezer dollárt vihettek haza.

A dobogó második fokára a floridai IHMC léphetett, aki a jól ismert, a Boston Dynamics által fejlesztett humanoid Atlas robottal szállt versenybe - ők kereken egymillió dolláros jutalmat kaptak.

Az aranyérem az ugyancsak emberszerű, letérdelve viszont kerekeken gördülő DRC-HUBO nyakába került, amely a Nevadai Egyetem, illetve a dél-koreai Team KAIST fejlesztőit közösen képviselte. A győztes csapat nem kevesebb mint 2 millió dollárral lettek gazdagabb.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X