Átúszta a La Manche csatornát egy brassói férfi


-A A+

Egy 39 éves brassói férfi az első romániai, akinek sikerült átúsznia a La Manche csatornát. Andrei Roşu a Enduroman Arch to Arch verseny keretében a Dover–Calais közötti 40 kilométeres távot 21 óra alatt úszta le.

A londoni Marble Arch és a párizsi Diadalív közötti 480 kilométeres távon zajló Enduroman Arch to Arch verseny három szakaszból áll: első szakasza futáspróba a London-Dover 140 kilométeres távon, ezután következik a La Manche csatorna átúszása, majd a Calais-Párizs 300 kilométeres távot a versenyzőknek biciklin kell teljesíteniük.

A brassói férfi – aki 2002-ben a Rekordok Könyvébe is bekerült hét kontinensen teljesített hét maraton- és hét ultramaratonfutásával – a London–Dover-távot 16 óra 53 perc alatt futotta le. Kedden érkezett Franciaország partjaihoz, majd szerdán teker be a célhoz, a párizsi Diadalívhez.

Andrei Rosu szerint az úszás során sokat segítettek a szurkolói üzenetek, melyeket a csapata olvasott fel neki. A csatorna átúszása nem volt egyszerű, hiszen helyenként óriásmedúzák nehezítették a haladást, a víz az angol partoknál 13, a francia partoknál pedig 14 fokos volt, az utolsó 4 kilométert a nagy hullámok miatt 8 óra alatt sikerült csak leúsznia. A táv sikeres teljesítését a tengeri betegsége is veszélyeztette: 42-szer hányt a táv során, a bal karját pedig 40 kilométer után gyakorlatilag nem tudta használni.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X