Szent fürdőt találtak egy jeruzsálemi ház alatt
Kétezer éves rituális fürdőt, mikvét fedeztek fel egy magánház nappalija alatt Jeruzsálem közelében, Ein Kerem faluban – jelentette be szerdán az Izraeli Régészeti Hivatal.
A kutatók egy tűzvész nyomaira is rábukkantak, ez arra enged következtetni, hogy a fürdő a nagy zsidó felkelést (66-70) követő leszámolás során semmisülhetett meg, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet és a Második Templomot.
Ahogy Amit Re’em jeruzsálemi kerületi régész kiemelte, eddig nagyon kevés lelet kerül elő a Második Templom idejéből, a Kr.e. 516 és Kr.u. 70 közötti időszakból.Ráadásul úgy tartják, hogy Ein Kerem azonos lehetett a bibliai Júdea városával – az Újtestamentum szerint itt született Keresztelő Szent János, méghozzá Mária nagynénjétől, Erzsébettől.Jézus anyja még meg is látogatta rokonát az ókori zsidó városban.
„A mostani lelet újabb bizonyítékkal látszik alátámasztani azt a feltételezést, hogy a Második Templom idején Ein Kerem térségében egy zsidó település állt” – emelte ki Amit Reem.
- 39232 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39235 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39235 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39236 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39237 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39238 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni