Tizenegyen megsérültek a pamplonai bikafuttatás első napján


-A A+

Tizenegy embert szállítottak kórházba a pamplonai bikafuttatás első napján, a sérültek közül hármat a bikák szarva sebesített meg - közölte a spanyol vöröskereszt kedden.

A legsúlyosabb sérült egy 38 éves amerikai bróker, akit a jobb hónaljánál döfött meg a bika, de a szúrás nem érte a mellüreget, így a beteg állapota nem kritikus. Rajta kívül még egy amerikai és egy brit állampolgárt ökleltek fel a bikák futás közben, ők könnyebb sérülést szenvedtek.

A sérülések nagy része abból adódott, hogy sokan futás közben elestek a csúszós macskaköveken, többeken át is gázoltak a féltonnás bikák, míg volt, akit a tömeg szorított a falhoz.

Az idei San Fermín-ünnep első bikafuttatása 2 perc 23 másodpercig tartott. Ennyi idő alatt tették meg a 800 méteres távot a város szűk utcáin egészen a célig, amely hagyományosan a városi arénában van.

Az óvárosi rész ablakaiban és balkonjain rengetegen kísérték figyelemmel a futást, még ha csak néhány másodpercig tartott is, amíg a fehér inges, piros kendős futók tömege, nyomukban a bikákkal, elrohant alattuk az utcán.

A város védőszentjének tiszteletére a középkor óta rendezik meg a San Fermín-ünnepet az északspanyol városban. A kilencnapos fiesta minden reggel bikafuttatással kezdődik. Minden évben rengetegen sérülnek meg ezen a bátorságpróbán, halálos áldozata a futásnak utoljára 2009-ben volt.      








EZT OLVASTA MÁR?

X