Ellopták a Nosferatu néma horror rendezőjének koponyáját


-A A+

Feltörték az 1922-es Nosferatu című némafilm rendezőjének sírját Németországban és elvitték a filmes koponyáját. Minden idők egyik leghatásosabb horrorjának rendezője, a német Friedrich Wilhelm Murnau (1888-1931) egy Berlin melletti temetőben pihent a családi sírkamrában.

A stahnsdorfi sírkert igazgatóságának keddi tájékoztatása szerint az ismeretlen tettesek célja egyértelműen a rendező koponyájának megkaparintása volt, mert Murnau fivéreinek koporsója érintetlen maradt. A lopást hétfőn kora reggel fedezték fel, a rendőrség halottgyalázás és lopás ügyében indított vizsgálatot. Sajtóértesülések szerint a nyomozók viaszmaradványokat találtak, amelyeket a tettesek hagyhattak a kriptában, így nem kizárt, hogy okkult háttere van a morbid bűnügynek. Mivel nem ez az első eset, hogy ismeretlenek behatoltak a kriptába, a temetőigazgatóság a sírkamra befalazását, illetve a filmrendező más helyen való eltemetését mérlegeli.

Murnau leghíresebb filmje az 1922-ben forgatott Nosferatu, amelyet Bram Stoker Drakulája ihletett. A fekete-fehér némafilm a Kárpátok vérszívó vámpírjának, Drakula grófnak (a filmben Orlok grófnak) a történetét meséli el, mintákat adva a filmtörténet számos későbbi vámpírfilmjének ábrázolási megoldásaihoz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X