Testi sértés miatt bűnvádi kivizsgálást indított az ügyészség, miután hat kiránduló megsérült és kórházba került vasárnap. Mint arról már beszámoltunk, a Bâlea-tóhoz vezető két drótkötélpályás felvonó fékrendszere meghibásodott.
Két tolvajt is azonosítottak a hétvégén a rendőrök Hargita megyében: az egyik egy televíziót, a másik egy kandallót lopott el.
Két személygépkocsi ütközött frontálisan vasárnap délután a DN65 jelzésű úton, Dolj megyében. A balesetben életét vesztette egy testvérpár.
Három járművel ütközött, majd felborult egy személygépkocsi vasárnap délután Temesvár központjában. A fiatal sofőr kábítószer hatása alatt volt.
Szombaton láthatta a Duna televízió közönsége először, milyen fogásokat fedezett fel Borbás Marcsi Kolozsvár környékén.
Négy személy megsérült vasárnap a Bâlea-tó irányából a Bâlea-vízesés fele tartó felvonóban. A Szeben megyei készenléti felügyelőség információi szerint egy műszaki hiba miatt az utasok egy része nekiesett a felvonó oldalának.
Térfigyelő kamerás felvételeket tett közzé a rendőrség a bukaresti bankrablásról, amelyek alapján a tettes fantomképét is elkészítették – számoltak be a hírtelevíziók.
Elfogtak szombaton este két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lelőttek egy személyt egy brăilai utcán.
Beállította szombaton a hazai közúti közlekedés sebességrekordját egy bukaresti férfi: 254 km/h-val hajtott az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán – számolt be Facebook-oldalán a rendőrség.
Eszméletét vesztette az a nő, aki szombaton egy szakadékba zuhant a Bucsecs-hegységben, a Jepii Mici nevű helyen.
Komolyabb sérülés nélkül úszta meg öt fiatal azt a balesetet pénteken, amelynek során személyautójukkal belehajtottak egy kanyaródó teherautóba.
Meghalt a sürgősségi kórházban az a férfi, akire rálőttek pénteken egy brăilai utcán és három golyóval eltalálták a hasán és alkarján - jelentette be Alina Neacşu, a kórház szóvivője.
A NATO-csúcs nemcsak az amerikai elnök megnyilvánulása miatt vált emlékezetessé, hanem amiatt is, hogy First ladyk között egy First Gentleman is feltűnt.
Eddig ismeretlen okokból eszállási engedélyt kért a Tarom Bukarestbe tartó gépe a az ország nyugati régiójában található repülőterektől.
A Béga-csatornába ugorva próbált menekülni üldözője elől, és megfulladt pénteken egy 32 éves férfi Temsváron.
Rálőttek pénteken egy 28 éves férfire Brăilan. Autóban ült, több lövés is érte, állapota súlyos - nyilatkozta az Agerpresnek a Brăila megyei rendőrség szóvivője, Laura Dan.
Gépjárművezetői engedély és külföldi lakcímkártyák hamisítására szakosodott bűnbandára csapott le a háromszéki rendőrség.
Zetelaka központjában randalírozott egy 17 éves fiú és egy 41 éves férfi. Mivel a rendőrség figyelmeztetésére sem csillapodtak le, lebilincselve kísérték őket az őrsre.
Öt román állampolgár hunyt el, egy pedig megsérült egy angliai autóbalesetben.
A háromszéki rendőrség szerdán csalás és lopás vádjával indított eljárást egy sepsiszentgyörgyi férfi ellen, aki adminisztrátorként több mint 60 ezer lejjel károsította az általa vezetett lakótársulást.