Bűnvádi eljárás indult a Bâlea-tónál meghibásodott felvonók ügyében


-A A+

Testi sértés miatt bűnvádi kivizsgálást indított az ügyészség, miután hat kiránduló megsérült és kórházba került vasárnap. Mint arról már beszámoltunk, a Bâlea-tóhoz vezető két drótkötélpályás felvonó fékrendszere meghibásodott. 

Luciana Balteş, a Szeben megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn úgy nyilatkozott, az ügyet Felek bírósági ügyészsége vizsgálja ki. Párhuzamosan az emelőszerkezeteket ellenőrző állami felügyelet (ISCIR) is kivizsgálásba kezdett. 

Lucian Radu, Szeben megye prefektusa hétfőn az Agerpres hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy 11 órától az általa vezetett hivatalba rendelte minden, az ügyben érintett intézmény képviselőjét. Az emelőszerkezeteket ellenőrző állami felügyelet brassói kirendeltségének szakemberei fogják megvizsgálni a telekabinok hajtóművét. A két felvonó egyelőre nem működik. 

A Fogarasi-havasokban, 2 ezer méteres tengerszint fölötti magasságban lévő Bâlea-tóhoz, illetve a Bâlea-vízeséshez vezető kabinos felvonók vasárnap hibásodtak meg. Mivel a kabinokat nem lehetett időben lefékezni, azok nekicsapódtak a védőkorlátnak, a bennük utazó emberek pedig nekiestek a falnak. A telekabinokban nincs ülőhely, az utasok állva, egy fémrúdba kapaszkodva utaznak. Egyik sérült elszállításához a SMURD helikopterére volt szükség. 

A drótkötélpályás felvonó ezt követően leállt, a Bâlea-tónál rekedt turistákat a Salvamont hegyimentői kísérték le egy ösvényen, mivel a Transzfogarasi-utat egyes szakaszokon még mindig hat méteres hó borítja - közölte az Agerpres hírügynökséggel Lucian Radu prefektus. 

A 2 ezer méter magasan lévő Bâlea-tóhoz csak a 3 700 méter hosszú drótkötélpályán közlekedő felvonóval lehet feljutni, a téli időszakra lezárt Transzfogarasi-utat néhol több méteres hó borítja. A felvonót magáncég működteti, amelynek tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy rendelkezik minden szükséges engedéllyel, és a felvonót rendszeresen ellenőrzik. 

Nem ez az első eset, hogy meghibásodik a felvonó. 2016-ban 70 turista rekedt a Bâlea-tónál, köztük 45 gyerek, akiket helikopterekkel kellett lehozni a hegy lábához, miután a felvonó leállt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X