Új lemezeihez vár dalokat Céline Dione


-A A+

Minden zeneszerzőtől számít új dalokra Céline Dione kanadai énekesnő, aki férje betegsége ellenére két új lemezt, egy francia és angol nyelvűt is készít a közeljövőben.

„Még csak most kezdjük kapni a dalokat. A kapu mindenki számára nyitva áll. Bármilyen szerző és zeneszerző elküldheti nekem a művét” – mondta pénteken a világsztár az RTL francia kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy jövőre egy francia, 2017-ben pedig angol nyelvű lemezt szeretne megjelentetni.

„A lényeg, hogy olyan dalok legyenek, amelyekkel új célokat érhetek el, fejlődhetek, jól érezhetem magam, amelyek szenvedélyeket váltanak ki belőlem, mert tényleg szeretném folytatni az előrelépést” – hangsúlyozta.

A 47 éves kanadai énekesnő ismét fellép Las Vegasban, egy évvel azután, hogy felfüggesztette minden művészi tevékenységét azért, hogy rákban szenvedő férje mellett állhasson és három gyermeke nevelésének szentelhesse magát.

A világsztár 73 éves férjét és menedzserét, René Angélilt 2013 decemberben műtötték torokrákkal. A férfinál már 1999-ben is diagnosztizáltak torokrákot, amelyből azonban akkor néhány hónap múlva kigyógyult. Céline Dione 12 éves volt, amikor megismerkedett az akkor 38 éves René Angélillel, aki előbb az impresszáriója, majd - 1994-ben - a férje lett, és három gyermekük született.

„Folytatom a szakmámat, amennyire csak lehetséges. De egyelőre még nem tudom megmondani, hogy kivel fogok dolgozni” – tette hozzá az énekesnő.

Céline Dione 2003 márciusban írt alá hároméves szerződést a 4300 férőhelyes Las Vegas-i Caesars Palace-szal, amelyet két évvel meghosszabbítottak. Öt év alatt közel 3 millióan látták hétszáz koncertjét. A 2011-től érvényes szerződése szerint 2019-ig évente 70 koncertet kell ott adnia.

Céline Dione francia nyelvű lemezt utoljára 2012-ben adott ki Sans attendre címmel, angolul pedig 2013-ban jelent meg Loved me back to life című albuma.

Pályafutásának kezdete óta az énekesnő 200-230 millió lemezt adott el, turnéi során - a Las Vegas-i koncertek közönségét nem számítva - a világ 93 városában több mint hárommillió ember előtt lépett fel.








EZT OLVASTA MÁR?

X