A Rage Against The Machine elnézést kért a Limp Bizkittől gyalázásuk miatt


-A A+

A Rolling Stone magazinnak beszélt arról a Rage Against The Machine basszusgitárosa, mennyire sajnálja, hogy a világra szabadították a Limp Bizkitet. Majd a közelmúltban sajátos módon kért bocsánatot.

„Élnézést kérek a Limp Bizkit miatt, tényleg. Nagyon rosszul érzem magam, amiért ekkora szarságot inspiráltunk" – mondta Tim Commerford, miután a lap újságírója emlékeztette rá, hogy a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst mennyire szereti őket, és előszeretettel hangoztatja, hogy mekkora hatással voltak rájuk.

A basszusgitáros aztán tévesen arról is beszélt, hogy milyen jó, hogy végre feloszlottak, pedig valójában dehogy, a Limp Bizkit máig aktív, az idei Sziget Fesztiválon is fellépett - és itt is elővette a RATM Killing In The Name című számát, amit Commerford, úgy látszik, meglehetősen nehezen visel.

A basszusgitárosnak egyébként már hosszú ideje a bögyében van Durst és zenekara: a 2000-es MTV VMÁ-n például a színpadra mászva szabotálta a Limp Bizkit díjátvételét. Durst persze akkor is csak olvadozott, hogy úristen, mekkora rock'n'roll ez a csávó. Commerfordot az eset miatt le is tartóztatták, így 15 év távlatából pedig azt mondta a sztoriról, hogy úgy öregedett, ahogy a jó borok szoktak, és már sokkal jobb erről beszélni, mint akkoriban. Persze azt is hozzátette, hogy azt azért őszintén sajnálja, hogy nem sikerült nagyobb pusztítást rendeznie a színpadon – és ezzel bizonyára nincs egyedül, teszi hozzá a hírt megosztó index.hu.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X