Nemzetközi rajzversenyen kaptak díjat magyarországi gyerekek


-A A+

Erős mezőnyben a legjobbak közt szerepeltek a Berettyóújfalu környéki hátrányos helyzetű gyerekek a Kínában megrendezett 46. Nemzetközi Gyermek Képzőművészeti Versenyen, adta hírül a romasajtokozpont.hu. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola 20 alkotással pályázott a rangos megmérettetésre; a pályaműveket zömében 6-10 éves általános iskolások készítettek.

Az iskola 20 alkotásából 9 kapott elismerést: a két arany- és egy ezüst minősítésű díj mellett további 6 rajz került be a válogatott pályaművekből álló kiállításra – idézi az alapítvány igazgatóját, L. Ritók Nórát a divány.huIdén 47 országból pályáztak a rangos megmérettetésre, egy diák csak egy munkát küldhetett be, egy ország pedig legfeljebb hatvan alkotással képviseltethette magát – Magyarországot csak az Igazgyöngy diákjai reprezentálták. A kiállításon 619 kiválasztott pályamunkát mutattak be, arany minősítésű díjból húszat ítéltek oda – ezek közül kettőt a magyar diákok kaptak.

„Nagyon fontos, hogy ez egy idegen közeg volt, a zsűri minden előzetes tudást nélkülözve választotta ki a díjazott rajzokat. A szakembereknek nem volt információjuk a pályázó gyerekek hátteréről, életkörülményeiről” – mondta az igazgató. Annak ellenére, hogy rangosabb nemzetközi versenyek általában nem járnak tárgyi díjazással, ezek a sikerek nagyban erősítik a gyerekek önbecsülését. Különösen menőnek tartják – tette hozzá L. Ritók – ha idegen nyelven írott oklevelet kapnak. A mostani verseny oklevelei angol és kínai nyelven íródtak, így végképp különlegességnek számítanak.

Annak ellenére, hogy rangosabb nemzetközi versenyek általában nem járnak tárgyi díjazással, ezek a sikerek nagyban erősítik a gyerekek önbecsülését. Különösen menőnek tartják – tette hozzá L. Ritók – ha idegen nyelven írott oklevelet kapnak. A mostani verseny oklevelei angol és kínai nyelven íródtak, így végképp különlegességnek számítanak.

Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola 1999 óta foglalkozik tehetséggondozással Berettyóújfalun és környékén. Növendékeik 70 százaléka hátrányos helyzetű, és több mint 300 halmozottan hátrányos helyzetű roma kisiskolás jár hozzájuk. A gyerekek felkészítő tanárai Török Zita, Kovácsné Pap Orsolya, Kovács Lajos, Gólyáné Vad Anikó és L. Ritók Nóra voltak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X