Életfogytiglanra ítéltek Magyarországon egy romániai gyilkost


-A A+

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt és véglegesen kitiltott Magyarországról a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn első fokon egy 29 éves, román állampolgárságú férfit, aki a vád szerint 2013-ban megölte volt rablótársát Gyálon.

A férfi 21 éves szeretője bűnpártolásért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve. Az ítélet csak a nő esetében jogerős. A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolta a párost.

 A törvényszék a különös kegyetlenséget nem tartotta bizonyítottnak, ám az elsőrendű vádlottra kért életfogytiglant így is kiszabta. A férfi legkorábban 35 év elteltével bocsátható szabadlábra. A másodrendű vádlottra két év felfüggesztett büntetést szabtak ki. Ez az ítélet jogerőre emelkedett, míg az elsőrendű vádlotté nem, mert az ügyész a minősítés megváltoztatásáért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

A vádirat szerint a páros 2013 májusában került közel egymáshoz, akkor a férfi már körülbelül két hónapja ismerte a 40 éves későbbi sértettet. A prostituáltként dolgozó nő beleegyezett abba, hogy közösen rablásokat fognak elkövetni az előre eltervezett szereposztás szerint: a férfi megy be a pénzintézetekbe és szerzi meg a pénzt, ő pedig sofőrként asszisztál, nemcsak a helyszínre viszi társát, hanem a menekülését is segíti.

Megbízhatatlannak tartotta a társát

A férfi és a nő 2013 tavaszától több rablást kísérelt meg így, és többször sikerült is kisebb-nagyobb zsákmánnyal távozniuk. A rablópáros 2013 augusztusában Horvátországba utazott, ahol egy benzinkúttól fizetés nélkül akartak távozni, ezért a horvát hatóságok elfogták őket. A nőt csaknem két hétig Rijekában tartották fogva. Amikor szeptemberben hazajöhetett, a férfi felelősségre vonta őt, mert szerinte a nő az elfogásukkor nem tett úgy, mintha nem ismerné őt, ezért neki is kellemetlensége támadt a horvát hatóságokkal.

Mivel a férfi megbízhatatlannak tartotta a nőt, aki nem egyszer kibeszélte a közös rablások részleteit, úgy döntött: megöli a társát. 2013. szeptember 2-án éjszaka a nőt annak gyáli otthonában tablettákkal elkábította, majd megfojtotta. Eközben a szeretője, a másodrendű vádlott - aki tudott a gyilkossági tervről - a szomszéd szobában tartózkodott, de semmit sem tett az emberölés megakadályozása érdekében, és segítséget sem hívott.

 A holttestet közösen egy franciaágy ágyneműtartójába tették, majd az ágyra párnákat és ágyneműket halmoztak. A meggyilkolt nőre csak mintegy fél év múlva, 2014. január 30-án találtak rá a hozzátartozói.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X